Back to Top

BEMUTATKOZÁS

Szent Norbertnek, a Premontrei Rend alapítójának 900 évvel ezelőtt írt életrajzában olvashatjuk, hogy frissen alapított szerzetesközösségének Norbert három dolgot kötött a szívére: a méltó és szívhez szóló közös imádságot; őszinte bűnbánat lelkiségét; és a vendégszeretetet és gondoskodást a rászorulók iránt. Csornán a premontrei szerzetesek több mint 840 éves jelenléte alatt mindhármat gyakorolták – hol alkalmibb, hogy állandóbb jelleggel. Végül 2019-ben érkezett el a megvalósulás küszöbére az álmunk: a méltó imádság, javulásra törekvő lelkület mellett letehettük az épülő Szent Norbertről elnevezett idősek otthonának alapkövét, ahol minden nap megélhetjük a kiszolgáltatottakról és idősekről való gondoskodás örömét, igazi premontrei, szentnorberti szellemben.

A 2022 nyarán megnyíló, az apátsági komplexumhoz illeszkedő új épületrész a város központjában lévő Premontrei Parkban kapott helyet – könnyen megközelíthetően, mégis zöldövezetben. Az 1800-as években épített könyvtárépülethez épült hozzá az a több szintet összekötő kápolna, amely a szíve lesz intézményünknek, és amely rendszeres lelkipásztori ellátással és közös imádságokkal, valamint csendet biztosító terével szolgálja a majdan itt lakók lelki egészségét.

Intézményünk alapvetően két épületrészből áll: a Premontrei Parkban található főépületből, és a Soproni út felőli épületszárnyból.

A főépületben közel 2500 m2 alapterületen, három szinten 20 szoba található, amely összesen 49 lakó befogadására alkalmas.

A földszinten található fogadó tér, recepció és az étterem, ahonnan egy 20 méter hosszú üvegfalon keresztül közvetlen kilátás nyílik a szépen felújított és parkosított belső udvarra, Szent Ágoston szobrára és templomunk középkori támpilléreire. A földszinten 3 darab négyágyas szoba található, közvetlen kijárással a szobából a belső parkosított udvarra. Minden szobához tartozik akadálymentes fürdőszoba és teakonyha. A három szobához külön ápoló állomás is kialakításra került; illetve a földszinten találhatók még kiszolgáló helyiségek is (mosoda és a konyha). A szintek közötti átjárhatóságot felvonó biztosítja.

Az emeleti részen 7 darab egyágyas szoba, valamint 5 darab kétágyas szoba található, ahol szintén alapfelszereltség az akadálymentesített fürdőszoba és a teakonyha. Természetesen ezen a szinten is található ápolóállomás, illetve itt kapott helyet az orvosi szoba. Az első emeleten van még vendégszoba, betegszoba, illetve innét nyílik kápolnánk főbejárata is.

A második emeleten az ápolói állomáshely mellett 5 darab háromágyas szoba található, ezekhez a szobákhoz is tartozik akadálymentes fürdőszoba és teakonyha. Ezen a szinten kaptak helyet a gazdasági és vezetői irodák, több csoportszoba és tornaszobák is.

A Soproni úti épületszárny emeletén található részlegünk alapterülete közel 450 m2, itt 4 darab egyágyas és 8 darab kétágyas szoba került kialakításra. Mindegyik szobához akadálymentes fürdőszoba és teakonyha biztosítja a kényelmet. Természetesen felvonó, közösségi tér és 24 órás ápolószolgálat rendelkezésre áll ebben az épületrészben is. Mivel ez az épületszárny képes nagyobb szabadságot biztosítani az itt lakóknak, ide elsősorban mobilisabb lakóinkat várjuk szeretettel!


Intézményünk teljes egészében megfelel az idősellátás követelményei törvényi háttérnek. A lakók életét napi 24 órás szakképzett ápolói szolgálat segíti, valamint háziorvosi ellátás áll rendelkezésre. Terveink közt szerepel gyógytornász alkalmazása, az ehhez szükséges tornaszoba már kialakításra került. Az intézmény napi 5 étkezést biztosít (háromszori főétkezés), saját konyhánkról, saját éttermünkben.


Az intézménybe való bekerülés jelen pillanatban egy előregisztrációt követően lehetséges. A regisztráció az érdeklődők és a Szent Norbert Idősek Otthona közti kapcsolattartásra hivatott, kötelezettséggel nem jár. A regisztrációhoz a lakó neve, életkora, rövid jellemzés, kapcsolattartó megjelölése és elérhetősége szükséges. Regisztrálni, illetve információt kérni a 96/831-980 telefonszámon, valamint a cspa.idosotthon@gmail.com email címen lehetséges.

Szent Norbert, a Premontrei Rend alapítója, otthonunk védőszentje úgy fogalmazott: Az a közösség, amely a rászorulók gondozásával komolyan törődik, Isten áldását fogja megtapasztalni.

Szeretettel várunk tehát mindenkit, hogy egymásban tapasztalhassuk meg Isten gondoskodását és áldását!

A

Postacímünk: H-9300 Csorna, Szent Norbert sétány 1.;  Tel.: +36 96 831 980