A Szent Mihály arkangyalról nevezett csornai Premontrei Prépostságot az Osl nemzetség alapította, birtokainak jelentős részét is ettől kapta, melyek első összeírása 1230-ból való, de birtokállományát újabb adományok később is gyarapították. Alapító oklevele nem maradt fenn, de a hagyomány az alapítás évét 1180-ra teszi, mivel azonban Csorna első ismert említése 1228-ból maradt fenn, sokan az alapítást az 1220-as évek elejére teszik. Az első premontreiek Hatvanból jöttek Csornára, ez a prépostság az első magyarországi monostornak, az 1130-as években közvetlenül Prémontréből alapított Váradhegyfoknak volt a fíliája. A prépostság Sopron vármegyében, a győri egyházmegye területén található. Története során fontos hiteleshelyi munkát végzett egészen 1874-ig. Az általa kiállított legrégibb ismert függőpecsétes oklevél 1247-ből való. A 13. században igen népes csornai konvent alapította a türjei prépostságot 1184-ben, és a rajkit 1239-ben. Ám a hanyatlást Csorna sem kerülhette el. 1542-től megszűnt a premontrei élet a monostorban, birtokait 150 évig világi papok kapták kommendaként.

A szerzetesi élet 1702-től indult újra Csornán előbb osztrák, majd morvaországi premontreiek segítségével, ez azonban 1786-ban II. József rendeletével félbeszakadt. Majd 1802-től a Türjével és Jánoshidával egyesített prépostság tagjai, leginkább „tanítórendi” munkát vállalva, pontosabban arra kötelezve folytathatták működésüket a csornai anyaházban, a szombathelyi és a keszthelyi gimnáziumokban, valamint a türjei és jánoshidai plébániákon.

Csornai Premontrei Apátság

9300 Csorna, Soproni út 65.

Tel.: +36 96/261-518

Email: premontrei @ gmail. com